Elérkezett az ötödik rész. Köszönöm az eddigi lelkes olvasóimat, remélem egyre többen lesztek.☺
Faith szemszöge
Végignéztem rajta. Fekete dzsekit és farmernadrágot viselt. Tekintete rémületet sugárzott és kék szeme kisírt volt. Első ránézésre tizennégy-tizenöt éves lehetett. De ha ez tényleg igaz, akkor én miért nem tudtam róla? Valahogy nehezemre esett koncentrálni.
-Faith.-szólalt meg és én is tettem egy lépést felé.
De ekkor pár fekete öltözéket viselő férfi elvezette őt.
-Miért nem találkozhatok vele?-kérdeztem meg Dylantől.Nem tudom, hogy miért pont tőle, aki nem tud rá választ adni.
-Jobb lesz ez most így.-mondta.
-Kinek? Nekem ugyan biztos nem.-kezdtem felemelni a hangomat.
-Gyere, üljünk le.-mondta Clay és felvezetett a szobámba.
Nagyon sok gondolat kavargott a fejemben. Miért pont most bukkant fel? Mit akarhat? Egy dolog biztos:találkoznom kell vele. Közben Hope hozott egy pohár vizet, melyet lassan elkezdtem kortyolgatni. Olyan érzésem volt, mintha egy méregpoharat innék. Dylan is bejött, de senki nem mondott semmit. Nem tudtunk mit kezdeni ezzel a szituációval. Körülbelül tíz perc telhetett el, amikor Mrs.Higgins, a nevelőnőm kopogás után belépett a szobába.
-Gyerekek, kérlek menjetek ki. Szeretnék Faith-el négyszemközt beszélni.-mondta.
Kimentek.
-Nos nem tudjuk mire vélni, hogy a testvéred felbukkant itt. Nem egy gyakori eset. Biztos vagyok benne, hogy a szüleid nem tudtak erről, hogy idejött.
-Beszélhetnék vele?-kérdeztem.
-Jogszabály szerint nem. Viszont mivel te már tudomást szereztél arról, hogy ő itt van, így hivatkozhatunk arra, hogy ha eltiltanak tőle, akkor depresszióba is eshetsz. Tehát találkozhatsz vele.
-Köszönöm.-mondtam.
Levezettek az igazgatóságra, majd egy csukott ajtós helység előtt megálltak.
-Bemehet.-szólalt meg valaki a hátam mögül.
Hezitáltam. Nem tudtam semmit róla, a múltjáról, az életéről. De ha ezt a kivételes lehetőséget elhalasztom, lehet, hogy nem lesz lehetőségem még egyszer találkozni vele. Vettem egy mély lélegzetet, és lenyomtam a kilincset. E mozdulat megtétele nagyon nehéz volt számomra. Az ajtó mögött ott ült egy széken. Számomra is volt egy szék behelyezve, és a két ülőhelyet egy asztal választotta el egymástól. Lassan, szó nélkül bementem és kötelességtudóan leültem. A kínos csend elkerülése érdekében azonnal ráköszöntem.
-Szia.-mondtam neki.
-Szia Faith.-Hogy hívnak?
-Elizabeth Veronica Scott-nak.
Elgondolkodtam az eddigi eszmecserénken és úgy hangzott, mint egy vallatás. Nagyon megsajnáltam, ahogyan olyan esetten ott ült a széken és a kezét szétterítette az asztalon. Próbáltam kedvesebben közeledni hozzá.
-Mennyire tetszik a nyakéked.-mondtam, amikor a tekintetem a nyakában levő ezüstláncra siklott, kék kövekkel díszítve.
-Köszönöm. Én tudod...nem gondoltam volna, hogy megtalállak. És a szüleim nevében is elnézést szeretnék kérni tőled, azért, amit veled tettek. Én csak most, pontosabban három napja tudtam meg, hogy van egy nővérem.
-Ami azt illeti, én sem tudtam rólad. Hogyan találtál rám?
-Kerestem egy gyerekkori képet rólam. Ekkor hirtelen találtam is egyet, melynek hátoldalán ez a név állt: Faith Scott. Azonnal kérdőre vontam a szüleimet, akik próbálták terelni a témát. De amikor azzal fenyegetőztem, hogy elszököm, elmondták, hogy igen, te létezel és, hogy ide küldtek hat éves korodban. És amikor rákérdeztem, hogy miért?.-mondta, majd láttam, hogy küszködik a sírással. Ekkor megfogtam a kezét. A folytatásra nagyon kíváncsi voltam.
-Közöltték velem, hogy azért, mert te egy házasságon kívüli gyerek voltál, ami rossz fényt vetett volna a neves Scott családra. Kisebb korodik még rá tudták fogni, hogy rokon gyerek vagy, de ha felnőssz, csak nem kérhettek arra, hogy tagadd le, hogy a gyerekük vagy.
Jó volt tudni. Ezért kirakni egy gyereket? Itt az életemről vol szó. Tudtam, hogy nem itt kell kifakadnom Elizabeth előtt.
-Tudják, hogy itt vagy?-kérdeztem
-Nem. Valószínűleg nem gondolták, hogy ily rövid idő alatt megtalállak téged.
-A közelben laktok?-kérdeztem.
-Kb. 20 kilométerre innen.
-A szüleink tettek, amit tettek. De ezt a pár percet, amit veled tölthetek nem akarom rájuk pazarolni. Nem érdemlik meg.-mondtam, mire felnevetett. Először, mióta láttam. A feszültség kezdett elmúlni benne, és a kézszorítása is enyhült.
-Jogos. Alap dolgokat szeretnék megtudni rólad. Például mi a kedvenc színed, ilyesmiket.-mondta, de már úgy beszélt velem, mintha a legjobb barátjával csevegne.
Miután megtudtuk egymásról ezeket az "alap" dolgokat, hirtelen az órájára pillantott. Arckifejezése azonnal megváltozott.
-Nos az a helyzet, hogy otthon nem tudják, hogy én ide jöttem és vissza kell mennem hozzájuk. Bár ezt a látogatást úgy is közölni fogják majd velük. Ennyi szabályt már nem szeghetnek meg.-mondta.
-Hát én nagyon örülök, hogy ennyi áldozatot meghozva találkoztál velem.
-Egy dolgot még el kell mondanom. Mivel kiderítettem a dolgokat, távol akarnak tartani Colorado Springstől. Úgy néz ki, hogy a középsulit Párizsban kezdem el.
-Jellemző rájuk ez a lépés. Mindig elfutnak a problémák elől, ahelyett, hogy megoldanák és szembe néznének velük.
-Szeretném elmondani a telefonszámomat, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot moblinon....-már épp elkezdte mondani, amikor kintről egy egészen hangos kiabálás zaja szűrődött be a fa ajtón.
-Nem érdekel. Nem volt joga hozzá, hogy engedélyezze, hogy találkozzanak. Ez az állásába fog kerülni.-mondta egy női hang.
-Na, ez anya.-mondta Elizabeth.
És ekkor az állítólagos anyám belépett a szobába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése